Üdvözöl az IAB Hungary szótára (béta)!

Az IAB Hungary küldetésének tekinti, hogy elősegítse a digitális marketing fejlődését, az iparági sztenderdek hazai meghonosítását, és folyamatosan tájékoztassa tagjait a szegmens fejleményeiről. Ennek szellemében számos különféle szolgáltatással támogatjuk a digitális piac szereplőit, amire példa ez a szakmai szótár is.

A szótár célja, hogy minden érdeklődő könnyen, egy helyen találja meg a digitális marketing minél több szakkifejezését, definícióval, magyarázó leírással, rendszeresen frissítve és aktualizálva. Sőt, időről időre letölthető, tematikus kivonatokat is készítünk a szótárból: első példa rá az Influencer marketing fogalomtár.

A munkában az IAB Hungary számos tagja részt vesz. A szótárba beépítettük  több tagvállalatunk saját szakmai szógyűjteményét, az IAB egyes szakmai munkacsoportjai által kialakított definíciókat, és mindezt az IAB standardizálás munkacsoportja ellenőrizte le.

Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy a munka java még hátra van. Hiszen biztos akad olyan definíció, amit kifelejtettünk. Ráadásul a mozgásban lévő piacon folyamatosan új szakkifejezések születnek, a régiek pedig elavulhatnak, és ezért vagy frissítésre szorulnak, vagy kukába kerülnek. Az igazi kihívás tehát a szótár frissen tartása. Folyamatosan ezen fogunk dolgozni tagjaink és munkacsoportjaink segítségével, ugyanakkor nagyon szívesen fogadunk visszajelzéseket, javaslatokat a kedves olvasóktól az egyes szócikkekkel kapcsolatban. Különös tekintettel az első pár hónapra, amikor is még csak béta üzemmódban működünk.

Végül pedig a hosszúra nyúlt bevezető után lássuk a szócikkeket!